Guerilla Scaning és Nyomtatás

Körülbelül egy hónapja indult a blogunk, amelyre főleg az amorFFactory főhadiszállásáról posztoltunk, de az elmúlt héten két meghívásnak is eleget téve kiléptünk a bázisunk falai közül.

Mi folyik itt?

Mi folyik itt?

Nagyon izgalmas rendezvények részesei lehettünk itt Debrecenben. Ez a bejegyzés az élményeinkről és tapasztalatainkról szól. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy nagyszerű volt látni, ahogy az emberek reagálnak erre az új technológiára.

DebTech Meetup

A DebTech Meetup egy olyan havi rendszerességgel tartott esemény, amelyen a debreceni műszaki szféra fiatal, lendületes szereplői találkozhatnak az induló vállalkozásokban érdekelt gazdasági szereplőkkel. Rendszeresen vannak hosszabb 15-30 perces előadások és 2-5 perces bemutatkozások (divatos szóval élve pitchek), ahol a fiatal kreatív vállalkozók „adhatják el” ötleteiket a közönségnek. Minket egy hosszabb előadásra kértek meg, így egy körülbelül 15-20 perces programmal készültünk.

DebTech

Plakáton, mint a sztárok

Először levetítettük a kisfilmünket, amit a legutóbbi cikkünkben a 3D nyomtatónkról készítettünk. Majd miközben a scannelésről beszéltünk, egy lelkes Olvasónkat megkértük, hogy a bemutató keretében megmutathassuk élőben, hogy hogyan is működik ez. Ez volt az első alkalom, hogy „zajos” környezetben scanneltünk. Nem is sikerült tökéletesen, de legalább bemutattuk, hogy milyen az, amikor elcsúszik a beolvasás.

FugeAttis

Nem esett egy résztvevőnek se bántódása

Valamint a végén kitérünk arra, hogy mit is szeretnénk elérni a jövőben. Durván egy éve született meg a gondolat Peti fejében, hogy 3D nyomtatással szeretne foglalkozni. Nyáron alakult meg az amorFFactory csapata. Az utóbbi hónapok pedig az arculat kialakításával és az eszközbeszerzéssel teltek. Egy hónapja nyüstöljük a scannerünket és 1 hete már nyomtatunk is. A célunk természetesen a további bővülés, mind technikai, mind láthatóság területén.
Mi is igen érdekes előadásokat hallottunk még az este folyamán. Például Racskó Norberttől, aki Svájcban nyomul a mobilalkalmazásos üzletágában. Aztán jókat beszélgettünk a vendégekkel, ahol olyan kérdéseket válaszoltunk meg, mint, hogy milyen anyagból lehet nyomtatni, vagy, hogy milyen nyomtatók vannak és milyet érdemes választani. Ha téged is érdekelnek ezek a témák olvashatsz róluk itt és itt.
Business & Beer
Habár a hétfő teljesen leszívott minket, azért a shownak folytatódnia kellett tovább, mert kedden este 10.00-kor a Business&Beeren szerepeltünk a programban. Megtudhattuk ezen a frissen indult programon, hogy az üzleti kapcsolatépítésről még nagyon sokat lehet tanulni. Alkalmaztuk is az ott elsajátítottakat a gyakorlatban. A Business&Beer rendezvény egy új kezdeményezés a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar megyei szekciójának szervezésében. Mi a buli későesti műhely szekciójában kaptunk lehetőséget. Ha már adódott az alkalom bescanneltünk mindenkit, aki vállalkozott. Érdekes módon az emberek jobban meg voltak szeppenve a dologtól, mint ahogy azt előre feltételeztük.
Páran idegenkedtek egy kicsit tőle, de sokan örömmel kipróbálták. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen egy diszkó közepén scaneltünk, nem is sikerültek olyan rosszul az arcok. Habár, mikor elküldtük az e-mailen a készült fájlokat, akkor felajánlottuk, hogy amennyiben kinyomtatva is szeretnék egyszer látni magukat szívesen újra bescaneljük őket.

MikiVirágS

Egy álompár

Az egyik legizgalmasabb dolog az volt, mikor olyat scaneltünk, amivel eddig még nem próbálkoztunk: egy szerelmes párt. Ahogy azt a kép is mutatja Virág és Miklós 3D-s verziója szinte kiált a nyomtatásért  🙂 Hogy milyen hangulatban született ez a “mű”? Ehhez szolgáljon illusztrálásként az alábbi rövidke kis videó.

Ha ti is szeretnétek hasonló mini verziót magatokról, párotokkal közösen, nagymamátokról, akkor keressetek minket bátran!
hello@amorffactory.com
A hét további részében két új tekercs anyagot is beszereztünk és az egyik igen különleges, méghozzá bronz alapanyag. Ebből előkellő szobrokat lehet készíteni, amely akár a szoba ékköve lehet. Januártól terveink szerint több ilyen formatervvel jelentkezünk majd.
Egy igazán fárasztó héten vagyunk tehát túl, ráadásul már az ünnepek is nyakunkon vannak. Ezzel a bejegyzéssel elbúcsúzunk az óévtől és január 9-én térünk vissza újabb hosszú bejegyzéssel. Azonban mi természetesen addig is elérhetőek vagyunk és érdemes figyelni a facebook profilunkat, mert apró finomságokra egészen biztosan lehet számítani az ünnepek alatt is.
Kívánunk az amorFFactory nevében békés karácsonyt és boldog újévet!

karacsony

Boldog karácsonyt!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s